Tudom már nagyon késő
“Tudom már nagyon késő mondani, tudom már nincs értelme mondani, tudom, már felesleges megvallani, tudom már nincs értelme elárulni: életem része voltál, életem része maradsz, mint távoli, mint elérhetetlen, mint titok.
Reménytelen szerelem #3
Tudod milyen reménytelenül szeretni? Tudod milyen valakit csak lesni? Aztán összeomlani, és csak állni Majd õt egy életen át hiába várni? Én tudom, tapasztaltam, érzem. Mégis, úgy látom, ettõl lesz végem, Beleestem, aztán csak rá vártam És csodálkoztam, miért nem jön utánam.
Reménytelen szerelem #2
Nincs bennem feléd sem harag, sem gyûlölet köszönök mindent, nagyon jó volt veled. Melletted újra mosolyogni láttam mindent, kedves voltál és figyelmes énvelem. Feledni nem tudom a sok boldog percet, csak egyet kérek tõled, te is ezt tedd. Ne felejts el engem soha, erre kérlek, csak legyek egy szép emlék, maradjak ennek.
Reménytelen szerelem
egy komor este, a hold szürke fénye tép utat a szomorú, halk sötétségbe; sikolya hallatszik a sötét árnynak, midõn szakad szét a gyötrõ bánat. s helyébe eljõ, egy sötétebb kor, hol már kínzó remény sem honol; egy kietlen pusztaság, ez maradt, hol nincs több hajnal, csak alkonyat.
