Ha száz szívem volna: Mind érted dobogna, Szelid arcod mind a százban Napfényként ragyogna. Áldjon meg az Isten Jártadban , keltedben , Hová nézel a virág is Ott nyiljék legszebben. Nincs több, csak egy szívem, Csak egyetlen egy van: Ám, de százzal sem tudnálak Szeretni már jobban. A te neved zengi minden dobogása… Szálljon reád [...]
Már megjöttünk e helyre, Anyák köszöntésére, Anyám légy reménységgel, Köszöntlek békességgel. Amennyi a zöld füszál, Égen ahány csillag jár, Májusban a szép virág, Annyi áldás szálljon rád.
Reggel óta tanakodtam, Mit mondhatnék tenéked, Olyan szépet gondoltam ki, Hogy elmondani nem lehet. Nem találtam rá szavakat, Még verset sem találtam, Minden, amit elmondhatnék Itt van egy szál virágban.
Öntözgetem rózsafámat, De nem is hiába, Anyáknapja ünnepére, Kihajt minden ága. Nyilik kelyhe rózsa szálnak, Úgy tûzöm a kebelére Az édes anyámnak. Kis madárka szólj az ágon, Gyönyörûen, szépen, Ne legyen ma bánat az én Jó anyám szivében.
Nem az a leghatalmasabb, aki ország-világ ura. Nem az a leghatalmasabb, aki szelek, tengerek fölött uralkodik. Nem az a leghatalmasabb, akinek a legtöbb öldöklõ fegyvere van, az sem, akinek legnagyobb a kincse, gazdagsága, hanem az a leghatalmasabb, aki embert szül a világra. (Szakály Dezsõ)
Nem tud úgy szeretni a világon senki Mint az édesanyám tud engem szeretni. Akármit kivántam megtette egy szóra, Még a csillagot is reám rakta volna.