A csók

Nem értik meg, csak a suttogók,
Hogy mi az édes, az igazi csók.
Nincs abba jog, nincs akarat, se szándék,
Nem csere az, de kölcsönös ajándék,
Szüli a perc váratlan, hirtelen,
Midõn egy szikra gyújt két födelen.

Édes a csók, ha alszik kedvesed
S mit önként adna, lopva elveszed;
Édesb a csók, ha durcás ajakat
Megrabolsz csókért, melyet az nem ad.
Legédesb csók, ha minden szomjú fél
a csókot adva, csókot lopni vél,
Ha vágyát érzi csak, de nem jogát,
Csak menni vágy s nem érzi azt, hogy ád.
Ám ilyen csókot is százat terem,
Nem házasság, de édes szerelem;
De ami ennek is még mézet ád:
Ha a világ, az irigy, a mostoha,
Mint õrszem leskelõdik rá s reád,
S jön perc, hogy érzed: Mostan vagy soha!
S a karba kar és ajkra ajk repül,
S minden erõ és érzés az ajkba gyûl,
Mindenik elsõ, végsõ mindenik,
Mindenik csókol és csókoltatik;
A vágy, mint búvár, amint vízbe ére,
Leszáll a pillanatnak fenekére -
Óh, egy arasznyi percben mennyi kincs!
Nem is csók az, hidd el, amely tiltva nincs!”
(Dóczi Lajos)