Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mezõ, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
ujúl tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong
nyomában. Ismételd… szeretsz… Ki fél,
hogy a rét tulsok virággal veres
s az ég tulsok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz… Hangod ugy zenél
mint ezüst csengõ, ujrázva… Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szeress…
(Elizabeth Barrett-Browning, ford: Babits Mihály)
Category: Versek szerelemről
