Vers az anyáért

Mintha köd borulna rám ahogy az éjjelek lehûlnek.
Mind gyakrabban jut eszembe Anyám.
Mit oly sokszor elmulasztottam
- elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár -

Jóvátenném, mit mulasztottam,
De nem lehet, mert már messze jár.
Oh mennyi mindent nem tettem meg.
Még nem késõ, te megteheted.

Megõszülve is maradj gyermek,
mond meg neki mennyire szereted.
Két keze érted dolgozott csak,
mindennél jobban szeretett

Az éjjelt is nappallá téve óvott téged
és vezetett míg lehetett, míg lehetett.

Amit akkor elfelejtettél
talán még jóvá teheted
hát menj, rohanj és simogasd meg
a téged védõ két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.

S ha olykor nagyon elfáradtál
õ hozta vissza kedvedet
Õ tanított beszélni téged
nyitotta a szemedet
Mert szeretett, úgy szeretett.

Most vár valahol megfáradtan
nem kér sokat, csak keveset
hát szaladj hozzá,
Mondj egy jó szót,
Egy vigasztaló kedveset.
Tán még lehet, tán még lehet.

A szíve érted dobogott csak,
amíg belebetegedett
De õ titkolta, nem mutatta
nem mondta el, hogy szenvedett
csak mosolygott és nevetett.

Bárhol is vagy hát, fordulj vissza
az ember másképp nem tehet.
És csókold meg, amíg nem késõ
azt az áldott édes szívet
amíg lehet, ha még lehet.
(Kibédi Ervin)