“Tetteid, mint tőr hatolnak szívembe,
Szívem csak vérzik – persze, nincs kedve –
Orvosság nincs a búra,
Már csak egyre gondolok, a múltra.
Bárhová mész, lábnyomodat vérfolt jelzi,
Bárhol látlak, érzem szemedér’ meg kell veszni.
Iszonyat, hogy hidegvérrel próbálok emlékezni Rád,
Gyilkosomra, kire szívem eddig várt.
De ez még nem megy,
Sebeimet felváltja a heg.
Folyton tisztítom, hogy ne maradjon nyoma,
Rájöttem, ez fájdalmam kénköves pokla.
Mikor Rád gondolok, feltépem a sebeket,
S csak nézem izzó, forró véremet.
Lassan üszkösödik a szívem és a lelkem,
De emléked ÖRÖKRE itt él bennem!”
Category: Szerelmi bánat
